Hernek Mónika

Hernek Mónika

Óvodapedagógus

Hernek Mónika vagyok, három kisgyermek édesanyja.

2009-ben végeztem Szarvason, a Szent István Egyetem Pedagógiai Karán.  A Besenyszögi Eszterlánc Óvodában 2009.szeptemberétől dolgozom.

Fontosnak tartom a folyamatos szakmai megújulást és fejlődést. Ennek érdekében szívesen veszek részt előadásokon, továbbképzéseken melyek a saját fejlődésemet, illetve nevelő-oktató munkámat támogatják.

Továbbképzések melyeken részt vettem:

-ECDL, A reflektív gondolkodás fejlesztése, Felkészítés tehetségek mentorálására, DIFER használata és az erre alapozott fejlesztés 4-8 éves korban

2021-ben sikeres szakvizsgát tettem, fejlesztő óvodapedagógus szakterületen. 2022 szeptemberétől a csoportom feladatai mellett az intézményben a BTMN gyermekek fejlesztésével is foglalkozom.

Pályám során már részt vettem egy minősítésen és egy tanfelügyeleti ellenőrzésen is.

Fontosnak és elengedhetetlennek tartom a szülőkkel való együttműködést, a gyermekek megfelelő fejlődésének-fejlesztésének érdekében.

A barátságos biztonságot adó szeretetteljes légkör mellett célom, hogy a gyerekek, vidáman játszva, megtapasztalás útjántanuljanak, és fejlődjenek elfogadva egymást. Egyéni képességeiknek megfelelően önállósuljanak.

Tiszteljék embertársaikat valamint a körülöttük lévő világot.