Verselés, mesélés

Az érzelmi biztonság megadásának s az anyanyelvi nevelésnek egyaránt fontos eszközei a többnyire játékos mozgásokkal is összekapcsolt mondókák, dúdolók, versek. Ezek ritmusukkal, a mozdulatok és szavak egységével a gyermeknek érzéki-érzelmi élményeket nyújtanak.  

A magyar gyermekköltészet, a népi, dajkai hagyományok gazdag és sok alkalmat, jó alapot kínálnak a mindennapos mondókázásra, verselésre. A mese a gyermek érzelmi-értelmi és erkölcsi fejlődésének és fejlesztésének egyik legfőbb segítője. A mese – képi és konkrét formában – tájékoztatja a gyermeket a külvilág és az emberi belső világ legfőbb érzelmi viszonylatairól, a lehetséges, megfelelő viselkedésformákról.  

A mese életkorilag megfelel az óvodás gyermek szemléletmódjának és világképének. Visszaigazolja a kisgyermek szorongásait, s egyben feloldást és megoldást kínál. A tárgyi világot is megeleveníti, átlelkesíti, szemléletmódja és az ehhez társuló, szigorú ok-okozati kapcsolatokat feloldó mágikus világképe, csodákkal és átváltozásokkal ráébreszt a mélyebb értelemben vett pszichikus realitásra és a külvilágra irányított megismerési törekvésekre.  

A mesélővel való személyes kapcsolatban a gyermek nagy érzelmi biztonságban érzi magát, s a játéktevékenységhez hasonlóan a mesehallgatás elengedett intim állapotában eleven, belső képvilágot jelenít meg. A belső képalkotásnak ez a folyamata a gyermeki élményfeldolgozás egyik legfontosabb formája.  

A gyermek saját vers-és mesealkotása, annak mozgással és/vagy ábrázolással történő kombinálása az önkifejezés egyik módja.  

A mindennapos mesélés, mondókázás és verselés a kisgyermek mentális higiénéjének elmaradhatatlan eleme.  

Az irodalmi nevelést megalapozó mesélés, verselés, mondókázás sokféle tevékenységhez spontán kapcsolódik a gyermekek és a pedagógus kezdeményezésére egyaránt. A mesék között szerepelnek állatmesék, tréfás mesék és tündérmesék is a csoport összetételétől függően. Az óvodában a népi, a klasszikus és a kortárs irodalmi műveknek, népi hagyományt felelevenítő mondókáknak, rigmusoknak, a magyarság történelmét feldolgozó mondavilág elemeinek egyaránt helye van. Hosszabb, bonyolultabb meséket az érdeklődésének, felfogó képességének megfelelően átalakítjuk.  

Maradandó élményt a szabadon, emlékezetből folyamatosan mesélő felnőtt adhat. A felnőtt mintaadó szerepe itt hatványozottan fontos, mivel a HH és HHH családokban az ilyen mintát sok esetben nélkülözik a gyermekek. 

Feladataink az óvodában:  

• Megismertetni a gyermekekkel a magyar népköltészet, népmesék, népi mondókák világát.  

• Olyan verseket, mondókákat választunk, amelyek kapcsolódnak az aktuális projekthez, és a gyermekek életkorához.  

• Támogatjuk a mesét, dramatizálást, bábozást.  

Lehetőség szerint meséljünk könyv nélkül, szabadon, mert az óvodapedagógus-gyermek mese közbeni metakommunikációja pozitív töltettel bír.  

• Olyan légkört biztosítunk, melynek során a gyermekek örömmel vesznek részt a mesélésben, bábozásban, dramatizálásban.  

• Szívesen hallgassanak mesét, örömmel lapozgassanak könyveket, vigyázzanak azok épségére.  

• Hagyjunk elég időt és lehetőséget a spontán módon történő mondókázásra, verselésre, mesemondásra.  

• Segítsük a gyermekeket abban, hogy mondanivalójukat folyamatosan, a történések időbeli, logikai sorrendjében, tisztán, jól érthetően, s természetesen életkori fejlettségüknek megfelelően mondják el.  

• Törekedjünk arra, hogy aktív szókincsüket a mindennapokban is használják.